2010 január 5. | Szerző: heartbroken |

 

 De most tényleg. azon gondolkodtam ma reggel a villamoson,hogy miközben belül egyszerre marcangol  a fájdalom,és a hiánya, és az hogy levegőt is nehéz venni, mégis a maszk ami rajtam van nem engedi hogy ezt bárki lássa. Csak ültem ott, pedig leszívesebben kiszaladtam volna a világból,és a magamraerőszakolt hazugságból. Futni valahova, addig amíg össze nem esek,és nem érdekel semmi csak hogy levegő legyen a tüdőmben.

Tegnap meglett a lencsém. Ma már tök vagányan cuppantottam hajnalban a szemembe, de szerintem lesznek még harcok. Ha végre megkapom a fizut, elmegyek befizetni az edzést, és lefaragom a zsíros tomporom..

Szarul vagyok. Nagyon. Nincs semmi ami nálad jobban kell,és ez soha nem múlik el.. Semmi nincs amit nem mondtam még el. Kérdésedre csak a csend felel…